A tervszerű kivitelezés nem működik
Mivel a digitális világ, az informatika még manapság is inkább egy megtűrt, mintsem egy beolvasztott iparág az emberek mindennapi dolgai kapcsán, nem meglepő, hogy a honlapos projektek klasszikus, tervszerű kivitelezése is elég hamar a földbe áll. Amikor egy honlap ötletével megkeresnek egy szakembert, mindkét fél néz furcsán a másikra. Kiderül ugyanis, hogy a kivitelező kész, kidolgozott instrukciókat várna, a megrendelő pedig azt, hogy a szakember fél szavakból is tudja, mit szeretne kapni tőle. Ez így nem működik, ezért elengedtem ezt a módszert. Létrejött helyette a mentorprogram, ami új alapokra helyezi az együttműködést.


Nem fogják meg a projekt kezét
A másik tipikus problémafaktor ott keresendő, hogy azt gondolják az emberek, amikor megbízzák a webes szakembert, hogy onnantól ők hátradőlhetnek. Feltételezik, hogy minden megy majd a maga útján, nekik nem nagyon lesz dolguk, csak át kell venni a kész honlapot. Nos, ez éppen fordítva van. A megbízást követően jön csak a java a projektgazda számára, és mivel ezt nem kalkulálja bele, vagy nem haladnak a dolgok, vagy ha igen, akkor az egész történet nyúlik, mint a rétestészta, hetek helyett hónapok telnek el. Ki kellett mondani, hogy szakmai kivitelező helyett inkább informatikai segítőtársra van szükség az alkotási folyamat során.
Érteni kell, hogy mi merre hány méter
Egy weboldalt sokan valami különálló dologként, tőlük független tételként kezelnek a saját történetükben, sokszor talán már-már szükséges rosszként van elkönyvelve. Ha komolyan gondoljuk, muszáj megfejlődni a vele kapcsolatos dolgokat, fel kell venni a tempót, megérteni az összefüggéseket, megtanulni kezelni ezt-azt, és így tovább. A honlap is egy nagyobb egész része, és ha valaki nem érti a kontextust, akkor a tervszerű kivitelezésnek lőttek. Hiszen ez eredendően szakmai munkáról, nem pedig edukációról szóló együttműködés. A keretek szűkek, a tudás átadása viszont szükségszerű. Ez lett a végső indok a mentorprogram mellett.

Új módszertanra van szükség
Láttam, hogy mennyire nem működik Magyarországon az informatikai projekteknél a tervszerű kivitelezés, mennyire nincsenek felkészülve a megrendelők arra, hogy ők aktív részesei a projektnek. Tapasztaltam továbbá, hogy mennyire távolítják maguktól a projektgazdák a szükséges tudásanyag megszerzését. Részben ezek miatt évtizedek után kimondtam, hogy a klasszikus kivitelezői minőségben már nincsen értelme számomra honlapkészítéssel foglalkozni. Ekkor jött az ötlet, hogy térjünk vissza a gyökerekhez.
A ’90-es évek közepén kezdtem számítógépezni, és elég hamar, már néhány évvel később sokaknak segítettünk a saját gépük beszerzését követően az első lépéseket megtenni. Ekkor ott volt a pillanatban az egyik legfontosabb dolog, a mi nem más, mint a tudásmegosztás, a tapasztalatcsere. Másként fogalmazva, a másik aktív támogatása, hogy majdan önállóan tudjon haladni a saját útján, aminek már a számítógép is része.
Mivel a klasszikus szakmai kivitelezői megbízásaim során, amikor honlapokat, webes rendszereket kellett készítenem, olykor sokkal inkább voltam life coach, business tanácsadó, projektmenedzser, grafikus, fotószerkesztő vagy éppen korrektor, mint szakmai megvalósító, kimondtam, hogy ez kb. olyan, mint egy mentorprogram.
2025-ben tehát lezártam egy korszakot és nyitottam egy újat, amiben már nem honlapkészítés szolgáltatással, azaz nettó kivitelezői minőséggel állok mások rendelkezésére, hanem egy mentorprogram keretében együtt haladva alkotjuk meg az új, vagy alakítjuk át a mentorált régi honlapját. Közben arra is van lehetőség, hogy azokat a tudásmorzsákat átadjam, amik a honlap kezeléséhez feltétlenül szükségesek.
Sokszor gond volt az is, hogy szűk határidőket szabtak a megrendelők, ami a korábban említett problémakörök miatt még inkább nehezítette a korrekt szakmai munkát. Ezért tágítottam az időablakon is, és attól függően, hogy milyen projektről van szó, 4 vagy 8 hónapon átívelő folyamatos együttműködésben közösen kitalálunk, tervezünk, majd alkotunk. Végül, amikor készen áll a honlap az éles üzembe állításra, átvesszük, hogy mi kell az életben tartásához, és pl. a (külsős) szakemberekkel való együttműködéshez.
A mentorprogramról röviden, tömören
Olyan konstrukció, amiben nem megrendelő és kivitelező (másként alvállalkozó, beszállító vagy szolgáltató) működik együtt, hanem projektgazda (korábban megrendelő) és mentor (korábban kivitelező). A honlapkészítés útját közösen járjuk be, aminek legfőbb célja a weboldal készítésével, karbantartásával, üzemeltetésével kapcsolatos személyes kompetenciák fejlesztése. Az új honlap elkészítése vagy a meglévő átépítése nem cél tehát, hanem az együttműködés szükségszerű következményeként, járulékos hozadékként áll elő.
Igen, azt. Tapasztalatom alapján Magyarországon egy honlapos projekt kapcsán annak gazdája nincsen kontextuális ismeretek birtokában. Nem tudja, hogy mit és hogyan (nem) lehet, ezen felül sokszor nem tudja igazán, hogy mit szeretne. Egy kvázi mintaprojekt, a saját leendő / meglévő honlapod által megyünk végig az úton, aminek végére nagyságrendileg birtokában leszel azoknak az ismerteknek, amikkel minimálisan szükséges tisztában lenni egy honlapos projekt sikeres lebonyolításához, majd éles üzemű működtetéséhez.
Természetesen kapni fogsz, hiszen úgy működik Magyarországon egy hivatalos keretek között folyó gazdasági tevékenység, hogy a szolgáltatás számla kiállítása mellett történik. Viszont, mivel elsődlegesen ember-ember kapcsolatban, nem pedig vállalkozás-vállalkozás relációban működik a mentorprogram, a számlát neked, mint magánszemélynek fogom kiállítani. Tekintsd a programot úgy, mint egy kvázi szakmai tanfolyamot, amivel általánosan fejleszted a tudásodat. Hogy ez kapcsolódik a vállalkozásodhoz, más lapra tartozik.
Egyszerű informatív honlap esetében 4 hónapig, összetettebb, dinamikus rendszerek (webáruházi logika, előfizetői rendszer, e-oktatási megoldás, időpontfoglalás, stb.) esetén 8 hónapig. A program első felében az előkészítő, tervező és alkotói munkafolyamatokkal foglalkozunk, míg a második felében a működtetés, karbantartás témakörökben merülünk el. Az együttműködés során aktív részvételedre van szükség. Telefonos és online egyeztetések lesznek, és persze „házi feladat” is akad majd, amire időt kell szánnod.
Ádámtól és Évától indulunk, azaz kontextusba helyezzük a honlapot, mint technológiai megoldást, kommunikációs, illetve vállalkozást támogató eszközt. Megbeszéljük, hogy nálad milyen projektmenedzsment megoldásokat érdemes alkalmazni, mi az, ami neked fekszik, amit szeretsz és tudsz is használni. Foglalkozunk előkészítési feladatokkal, majd tervezéssel, aminek része a kreatív és stratégiai tervezés is. Végül megismered a honlapkészítés rövid történetét, majd rátérünk a megvalósításra, amihez a WordPress-t fogjuk segítségül hívni.
Elküldöm az utaláshoz szükséges adatokat egy díjbekérő formájában, te pedig egy összegben elutalod a mentorprogram árát, tehát előre kifizeted azt, ezzel biztosítva, hogy a következő hónapokban időmet és figyelmemet rád és a honlapodra tudjam szentelni. Ha nincsen a számládon elégséges mennyiségű pénz, akkor a magadba való befektetés érdekében élhetsz személyi kölcsönnel vagy folyószámlahitellel is. Ekkor jelképesnek mondható havi kiadásért cserébe jövőálló tudást szerezhetsz, és még a honlapodat is elkészítjük vagy átalakítjuk.
Ezzel fogunk dolgozni

WordPress
az alaprendszer
Az egyik legismertebb és leginkább használt webes CMS, azaz tartalomkezelő rendszer képezi az alapot. A világ honlapjainak közel 50%-a ennek a programnak köszönhetően kell életre és működik akár évtizedes távlatban. Professzionális honlapépítő szakemberek és „mezei” felhasználók számára is kiváló alapot biztosít.

Sablon
a megjelenés
Régen az ember pixelről pixelre kidolgozta a honlap grafikai világát. Ez volt a reszponzív honlapok előtti éra, ami ugyan szép volt, de elmúlt. Egy WordPress honlaphoz végtelen mennyiségű design sablon érhető el, amit az igények mentén testre kell szabni, de manapság egyedi designt építeni sem ördöngösség.

Bővítmény
az extra funkció
A szoftvereknél sokszor készítenek egy erős alapot, amit aztán az igények mentén ügyes programozók a saját kiegészítéseikkel felokosítanak, többé tesznek. Ezeket a „toldásokat” bővítményeknek hívjuk, és ha a WordPress-ről van szó, akkor nagyjából kimeríthetetlen a kínálat, sokszor ingyen, de van bőven fizetős is.

Kódrészlet
A fűszer
WordPress honlapoknál a szükség szerint használt kódrészlet (code snippet) pont olyan, mint a főzésnél a fűszer: attól, hogy tudod mire jó, egyáltalán nem biztos, hogy képes vagy megfelelően használni, jól adagolni, stb. Ha szükség lesz ilyenekre, általuk betekintést kapsz a programozás világába. Nyugi, érteni fogod a lényeget.
Sok mindent alkothatunk

Manapság az online marketingesek (túl) sok esetben arról beszélnek, hogy miként tudsz olyan honlapot csinálni, ami közvetlen módon szerez vevőket vagy éppen bevételt. Értem a megközelítést, de van, hogy a honlapod nem több a névjegykártyád online kiterjesztésénél.
– Egyszerű bemutatkozó honlap

15 évvel ezelőtt azt mondták az online szakik, csinálj céges blogot, mert azon keresztül tudod magad promotálni, építheted vele a szakértői státuszodat. Igen, erre is jó, de szerintem nem ezért éri meg csinálni. Ez csak a következmény lesz, hiszen a blog elsődlegesen edukálni fog.
– Szakmai informáló honlap

Egy jól felépített honlappal, no meg a hozzá kapcsolt egyéb rendszerekkel ma valóban lehetséges új érdeklődőket, majd belőlük kinevelt ügyfeleket szerezni. A különböző automatizációs lehetőségeknek hála tudunk személyre szabott folyamatokat alkotni.
– Direkt ügyfélszerző honlap

A 2020-as évekre szerintem mindenki számára világos már, hogy az online térben nemcsak lehet, de érdemes is értékesítéssel foglalkozni. Egyetlen általad írt könyvet, vagy egy méretes termékpalettát is kínálhatsz, a web kiváló platform arra, hogy új vevőket szolgálj ki.
– Online rendelés / webáruház
A lehetőség adott, melyiket választod?
honlapkészítés
honlapkészítés mentorprogram
(2+2 hónap)
320.000 Ft
WordPress alaprendszerrel dolgozunk
Informatív honlapot alkotunk
Ezernyi funkcionális építőkővel formálhatjuk
Általad szerkeszthető lesz a kész honlap
Alkossunk!honlapkészítés
honlapkészítés mentorprogram
(4+4 hónap)
640.000 Ft
WordPress honlap megépítése, átépítése vagy újraépítése
Akár webáruházat, előfizetői rendszert is létrehozhatunk
Online bankkártyás fizetés, automatikus számlázás, stb.
Általad szerkeszthető lesz a kész honlap
Csináljuk!Jóárasított ajánalt
honlapkészítés
honlapkészítés mentorprogram
egyéni vállalkozóknak
200.000 Ft
Elmúltál 18 éves, de nem vagy még 30
Most indítod / indítottad az egyéni vállalkozásodat
Magánembereknek adsz el vagy szolgáltatsz
Segíts nekem!